The Following – Season 1

2013

Bár még nem értünk a végére (három rész hátra van), már most tudom, hogy az évadvégi cliffhanger sem fogja tudni megváltoztatni a véleményemet a – 2013-as év eddigi legjobbjának tartott (IMDB szerint) – The Followingról, úgyhogy íme a verdikt: Zseniális felütés, remek 24-pótlék és középszerű kivitelezés. Nagyjából így tudnám összefoglalni,[…]

Branded (Москва 2017)

2012

Hányattatott sorsú film lehet ez, ha az Interneten négy különböző címen is megtalálható. 🙂 Mondjuk ezen a témaválasztása okán nem csodálkozom, ugyanis bivalyerős mondanivalóval és iszonyatosan kemény társadalomkritikával bír. Ráadásul mindennek a középpontjában gyerekkorom kedvenc témája, az ember teremtő ereje áll, így nem csoda, ha mélyen megérintett. Arról szól ugyanis,[…]

Vasember 3

2013

Végeláthatatlanul hosszú, kígyózó sorok a mozik előtt, többszörös teltházas premier előtti vetítések Budapest összes multiplexében – mi mást is jelenthetne ez, mint hogy beindult a Phase 2, azaz a Marvel saját gyártású szuperhősös filmjeinek második hulláma. Az első fázis koronakövének számító Bosszúállók mindent elsöprő sikere nagyon magasra tette a mércét,[…]

4.5/5