Tales from the Loop – Season 1

retrofuturisztikus sci-fi "antológia"

2020

Ez a sorozat az igazi Love, Death + Robots. Sokkal több szerelem, sokkal több halál és sokkal több robot van benne, mint a CGI szakma éves netflixes techdemójában. És ami még ennél is fontosabb, sokkal több mélység. Illetve ha pikírt akarnék lenni, úgy fogalmaznék, hogy ebben VAN mélység.

A Jakub Rozalski művészete által ihletett Scythe nevű társasjátékot valószínűleg mindenki vágja, ahol a lengyel folklór keveredik a harci mechák világával. A Tales from the Loop eredete nagyon hasonló, ez is artbook formában létezett először, amely a svéd Simon Stålenhag fejéből pattant ki. Ő a 80-as, 90-es évek esztétikáját keverte retrofuturisztikus elemekkel.

Mintha csak Twin Peaks városa elevenedne meg újra, ahol a város alatt egy titkos laboratórium működik, amely a helyiek zömének ad hosszútávú munkalehetőséget, és ahol a közeli erdő tele van régi, valószínűleg balul sikerült kísérletek maradványaival. Itt egy ütött-kopott mecha, ott egy nem működő légtalpas traktor, amott egy ismeretlen eredetű rozsdás szerkezet, miközben a horizont is tele van mindenféle sejtelmes építményekkel.

A sorozat Stålenhag vízióját toldotta meg extra dimenziókkal, s rendelt emberi sorsokat ehhez a – festményei alapján megelevenedő – sohanemvolt világhoz. Mindamellett antológiának hazudja magát, de ez az állítás csak abban az esetben igaz, ha mondjuk a Skins-t is annak tekintjük, hiszen mindvégig visszatérő szereplőkkel és egymásra épülő történetekkel operál, amelyben a cselekmény meglehetősen lineáris. Csak úgy, mint a *Skins*-ben, itt is minden egyes epizód egy-egy kiemelt karakter körül forog, legyen az az öcsi, a bátyó, az anyu, az apu, a nagyfater, a crush, a portás vagy a szomszéd.

A hozzám hasonlóan fejnehéz embereket valószínűleg mérsékelt mértékben fogja tudni lekötni (ezért is csak hatos nálam), mivel leginkább az érzelmekkel operál; elnyújtott expozíciók, művészieskedő képek és lassú tempó jellemzi. A sci-fi része abszolút sokadrangú, többször background decoration, mint ahányszor plot device. Jelen van, használják, de egy percig sem tölt be központi szerepet. Cserébe kellőképpen nyomasztó, remekül fogja meg például a kitörésre képtelen vidéki élet nyomorát, ahol egy pályaválasztás előtt álló fiatal egyetlen “karrierlehetősége”, ha az apja nyomdokaiba lépve megy ő is a gyárba, illetve jelen esetben a Loop nevű komplexumba. És ez csak egy a sok egyéni dráma közül, amelyet a sorozat feldolgozni igyekszik.

A kötelező woke content kizárólag egyetlen, az átívelő száltól teljesen független epizódra korlátozódik, úgyhogy aki érzékeny az ilyesmire, az a Parallel című, “néger buzis” hatodik részt nyugodtan átugorhatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük