Star Wars – Az Ébredő Erő

2015

Egy réges-régi, messzi-messzi galaxis új őrzői

Közel egy hónappal a nemzetközi premierje után már világosan látszik, hogy a Disney jó lóra tett, a Star Wars saga legújabb fejezete sorra döntögeti a box office rekordokat. Az Egyesült Államokban szerzett bevételei alapján már elsüllyesztette a Titanicot és jelenleg az eddigi csúcstartó, az Avatar első helyét ostromolja. Világviszonylatban ugyan még csak a negyedik helyet sikerült megszereznie, de bizonyos elemzők szerint nem kizárt, hogy hamarosan abban is utoléri James Cameron klasszikusait. A Disney befektetői tehát most minden bizonnyal Dagobert bácsi módjára úszkálnak a pénzben, s rettentő elégedettek, de mi a helyzet a rajongókkal? Vajon mindenki azt kapta, amit várt?

Abban a tekintetben igen, hogy J.J.Abramsnak sikerült az, ami az ezredfordulón még magának Lucasnak sem, megértette, hogy mitől Star Wars a Star Wars, és közel 40 év különbséggel gyártott egy olyan folytatást, ami betartja a négy alapszabályt, s aminek ebből kifolyólag a képi világa, atmoszférája, humora, karakterei és szerkezeti felépítése, tehát gyakorlatilag mindene tökéletesen illeszkedik az eredeti kánonhoz. Hogy mi is ez a négy alapszabály? A Star Wars egy ízig-vérig űrwestern, ami a peremvidékek nyomornegyedeiben játszódik, ahol minden ütött-kopott és halálos, nincs benne semmi cukiság, és nem kell feltétlenül mindent megmagyarázni, különösen ha az Erőről van szó; az úgy jó, ha misztikus és varázslatos.

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy az Ébredő Erő jobb, mint a rossz emlékű előzménytrilógia bármelyik fejezete, ugyanakkor úgy tűnik, hogy Abrams túlságosan is biztosra akart menni. Talán a mögötte álló Disney nyomására, talán a rajongók haragjától való félelmében, de nem mert semmi újat hozzátenni. Gyakorlatilag az eredeti panelek felhasználásával újraforgatta a negyedik epizódot, szinte semmi új(szerű) nincs benne, emiatt pedig a végeredmény inkább hasonlít egy játék különálló expansion-jére, mintsem valódi folytatásra, fan service és semmi más.

A sztori tulajdonképpen faék egyszerűségű, véletlenek sorozatának összeollózása, némi bohózattal megfűszerezve. Ez utóbbi alatt elsősorban a sötét oldal folyamatos bénázását értem, ami az eredeti G.I.Joe rajzfilmek legszebb pillanatait idézi, élükön a két Kobra Parancsnokkal, Kylo Rennel és Hux tábornokkal. A visszatérő karaktereknek ez a rész egy merő jutalomjáték volt, különösen ami Han Solot és Chewbaccát illeti, hisz ők olyanok voltak végig, mint a két öreg a Muppet Showban. Az új generáció hősei ugyanakkor erősen megosztják a rajongókat, kivéve Reyt, aki valósággal felrobbantotta az Internetet és minden tizenéves fiú szívét elrabolta. Veszélyben van tehát az eddigi királynő, Hermione trónja, Rey erős és talpraesett női karaktere és castingja olyan jól sikerült, hogy lányok millióinak jelenthet példaképet az elkövetkezendő néhány év(tized)ben. Azt illetően egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy innen hogyan tovább, vajon folytatni fogja-e a Disney a biztonsági játékát, vagy miután ezzel az epizóddal letudták a kötelező köröket, a nyolcadik résszel el mernek már távolodni picit az eredeti trilógiától. Az mindenesetre borítékolható, hogy ezek után mindenki kíváncsi lesz a folytatásra és legalább annyi pénzt ott fogunk hagyni a kasszáknál, mint legutóbb. A Disney fejesei tehát már most dörzsölhetik a tenyerüket, megcsinálták! A Marvel mellé sikerült még egy aranytojást tojó tyúkot bezsákolniuk, ami jó néhány évre előre meg fogja határozni, hogy milyen filmeket fogunk nézni a mozikban.

Inkább re(tro)make, mintsem igazi folytatás, s bár nem hibátlan, hangulatában mégis csillagos ötös