Banshee – 3. évad

2015

Zajlik az élet Amerika legkeményebb kisvárosában

A jóhoz rendkívül könnyű hozzászokni, így a tavalyihoz hasonlóan az idei Újévet is remegve vártunk már, hiszen immáron két éve ott szerepel a sorozatnaptárunkban, hogy ha január, akkor Banshee. Sherlocki léptékűnek tűnt a várakozás, de igazán hosszú csak most lesz, hiszen március közepére kipörgött a harmadik évad, ami annyira ütősre sikeredett, hogy bele se merünk gondolni, milyen messze van még 2016. Tavaly ilyentájt már ódákat zengtünk a Banshee első két évadáról, és hatalmas öröm látni, hogy a készítők azóta sem torpantak meg, sőt úgy tűnik, rettenetesen élvezik, amit csinálnak. Ráadásul rengeteget fejlődtek, különösen a sorozat képi világát illetően. Az operatőri munka tobzódik a kreativitásban, az akciójelenetek koreográfiája még az eddigieknél is lélegzetelállítóbb és ezúttal végre az erotikus részéket is sikerült ízlésesen, mindenféle túlzott öncélúság nélkül tálalniuk. De ez persze csak a körítés, ami igazán az átlag fölé emeli a Banshee-t, az nem ez, hanem a példaértékű karakterábrázolás. Már pedig ebben a legújabb évada is rettenetesen erős, sőt, ha lehet azt mondani, 19-re még lapot húztak azzal, hogy a visszatérő szereplők mellé nagyon sok új karaktert is behoztak. Érdekes és egyedi (illetve ahogy tavaly is írtam: egyedien sérült) figurában eddig sem volt hiány, és ezt a szintet az újonnan belépők is remekül hozzák. Mindamellett előtérbe kerültek olyanok is, akik hátteréről eddig nem sokat lehetett tudni és rengeteg kérdőjel övezte a kilétüket, ugyanakkor érdekes volt megfigyelni azt is, hogy a készítők egyáltalán rágtak a szánkba semmit, sokkal inkább vizuálisan próbáltak asszociálni ezeknek a karaktereknek a jellemeire. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan miről is szól, vagy mitől működik olyan jól a Banshee, az eltúlzott brutalitás, a rengeteg bunyó, golyózápor és meztelenkedés miatt sokan zsigerből ponyvaként tekintenek rá, pedig annál sokkal mélyebb, rétegeltebb. Az egész egy olyan, vizuálisan kreatív akciókkal, intrikákkal, erős monológokkal és a 80-as, 90-es éveket idézően ütős egysorosokkal operáló masszát alkot, ami kis túlzással semmihez sem hasonlítható.

Az évtized legtökösebb és legegyedibb akciósorozata, ami úgy tűnik, hogy egyre csak jobb lesz.

5/5