Logan

2017

Ha csak valami nagyon durva közbe nem jön, 2017 úgy fog bekerülni a filmes történelemkönyvekbe, mint az eladott Marvel karakterek Canossa-járásának az éve. A közepesen szar és a hitvány fos között mozgó eddigi próbálkozások után ugyanis végre – hatodik nekifutásra! – sikerült összehozni egy vállalható Wolverine one-man show-t, és itt van már a küszöbön az első hiteles(nek tűnő) Pókember film is, amiből nem mellesleg szintén ez lesz a hatodik. Trial and error, huh?

Bármilyen aspektusából is nézzük, ez a Logan egy végtelenül keserédes történet. Talán pont azért, mert egy 17 évet átölető fejezet végső(?) lezárásának szánták, mindenesetre szomorú, hogy kizárólag a búcsú pillanatában, utolsóként jött csak össze az a bravúr, hogy a képregényvilág egyik legikonikusabb mutánsa köré átélhető, komolyan vehető történetet rittyentsenek. Persze a franchise legnagyobb rákfenéjétől, a “Wolverine vs Wolverine(s)” trope-tól ez sem mentes, sőt, itt lett csak a csúcsra járatva igazán! Szomorú, hogy ettől az egész sorozatot végigkísérő és mételyező klisétől az utolsó percig sem sikerült megszabadulni, így Wolverine-nek – csak úgy mint, minden eddigi részben – ezúttal is a saját negatív előjelű párjával kell megküzdenie, mert soha semmilyen más nemezist nem voltak neki képesek (ki)találni soha. Ugyanakkor ennél az epizódnál az a szerencsés helyzet állt elő, hogy mellette olyan erős a történet, hogy ez csupán egy apró, jelentéktelen részletté halványul, ezért nem is tekintem spoilernek. (Meg mert már hatodszor lövik el ezt a poént :D)

Kicsit olyan ez a film, mint a Rocky 6, ami érdemi mondanivalójával és megindító történetével toronymagasan a többi része fölé emelkedik, s emiatt bátran lehet azoknak is ajánlani, akik amúgy a korábbiakat nem látták vagy csak szimplán ki nem állhatták.