Passengers

2016

Egészen figyelemre méltó, hogy mennyire megosztja az embereket ez a film. Sokan becsapva érzik magukat, hiszen – állításuk szerint – egy sci-fi-nek álcázott romantikus filmet kellett végigszenvedniük. Érdekes módon azonban ugyanezek az emberek elfelejtettek felhorkanni, mikor az Arrival – szintén sci-fi-nek álcázott – családi drámájáról volt szó. Mintha nem lennének amúgy tisztában azzal, hogy a sci-fi zsánerén belül mindig is a “sci” szolgálja a “fi”-t, és nem pedig fordítva. Elvégre filmekről beszélünk, nem disszertációkról, célszerű a tudományos hitelesség egy bizonyos hányadát feláldozni a cselekmény oltárán, ha szórakoz(tat)ni is akarunk. Már pedig ez kéne, hogy legyen az elsődleges cél, a többi csak merő setting, körítés.

Így van ezzel a filmmel is, ezért csak mosolyogni tudok az olyan degradálónak szánt kijelentéseken, mint például a sokat emlegetett “Titanic az űrben”. Mert hiába az, ez semmit sem von le az értékéből, ahogy az Avataréból sem tudott a sok pocahontasozás. Elvégre mit számít, hogy tudományos szempontból nettó fasság az egész, ha mellette a történet szépen felépített, a karakterek azonosulhatóak, az egzisztenciális drámájuk átélhető (ne higyjetek az ezúttal is acsarkodó femináciknak), és ami a legfontosabb, végig fenn tudja tartani a néző figyelmét? Én abszolút kellemesen csalódtam benne, a bemutatók és a kritikusok hőzöngése alapján sokkal rosszabbra számítottam, ráadásul J.Law-t is utálom, így ha valakinél, akkor nálam abszolút hendikeppel indult, mégis meg tudott lepni.