Justice League

2017
Gondolom, senkit sem ér meglepetésként, ha azt mondom, iszonyatos tákolmány az egész, egy valódi Frankenstein szörnyetege (“What a torso! What’s a torso?”), melynek mindössze csak két Achilles-pontja van: a karakterek összemesélése és a velejéig gyermekteg konfliktus. Ez utóbbinál sablonosabbat elképzelni se lehet, köröket ver még a legutóbbi X-Men-re is. Jön a gonosz, akinek egyetlen paramétere van, hogy gonosz, és ezért Kell. Neki. Minden. A szokásos masterplan ezúttal is három részből áll: 1) Szétbaszni a Földet 2) ??? 3) Profit! És minő szerencse, hogy az első ponthoz már minden kellék itt volt már eleve a Földön eldugva, csak össze kell őket rakni, és akkor beköszönt a szokásos csütörtök esti Apokalipszis. Nincs súlya, nincs tétje, hisz úgy is tudod, hogy a világ megmenekül, ahogy azt is, hogy minden “nagy” csata után kell egy pátosztól csöpögő, öklendetes monológ.
 
Hihetetlen amúgy, hogy még egy vesztes pozícióból is képes az DC a megszokott panelekből építkezni, még véletlenül se erőltetnék meg magukat a checklist szerű filmgyártásnál egy picit jobban.
– Captain America klón ✔
– Thor klón ✔
– Vicces Pókember klón ✔
– Hulk eredettörténetébe oltott Vasember klón ✔
– Ömlengés a kukoricamezőn ✔
– Három különböző fajnak odaadott lófasz, ami összerakva elpusztíthatja a Földet ✔
… (a szokásos toposzok végeláthatatlan sora)
Egyetlen érdeme van az egész filmnek, Joss Whedon érett poénjai. A legutóbbi Thor kínos gegparádéja után pláne felüdülés volt ezeket hallani, kár hogy magát a sztorit nem tudta már megmenteni, illetve ami még ennél is szomorúbb, hogy nem tudott egy Avengers 1-hez hasonló csapatdinamikát rittyenteni a DC inkompatibilis karakterei közé.